Alibi DJ

 

Sok blog, fórum és webhely foglalkozik a rendezvény Dj-k feladataival, így általánosságokról már nem tennék említést.  Érveket és ellenérveket zenekar és Dj között sok helyen lehet találni. A címben szereplő sorrend sugallja, hogy a mi esetünkben az élő zenekar egészül ki lemezlovassal, történetesen velem. Az elmúlt években egyre inkább elfogadottá vált, hogy a zenekar előre meghatározott időtartamban játszik esküvőkön és egyéb rendezvényeken egyaránt. A vendégek fogadásakor ritkán, a vacsora alatt pedig szinte egyáltalán nem jellemző már az élő zene. Mégis szükséges és az adott rendezvény hangulatát, ünnepélyességét nagyban meghatározza a halk aláfestő zene. Nehezen érhető el előre megírt, egy előadótól lejátszott albumok, vagy sablon válogatások lejátszásával emelkedett hangulat. Munkám e része leginkább a Warm Up (bemelegítő) Dj-k tevékenységébe sorolható. Az általam nyújtott zenei választék sok stílust, korszakot foglal magába. Igyekszem a saját személyiségemet “megjeleníteni” elsősorban cover (feldolgozás) dalokkal, jazz,  bossa nova, valamint a tempó növelésével groovie, funky és pop stílusban. A zenekari blokkok közben, amíg a zenészek pihennek, vagy akár hajnalban, adott a lehetőség rég nem hallott fiatalkori slágerekre és napjaink legjobb zenéire táncolni.

Fontos megemlítenem, hogy az adott rendezvény technikai segítése (műsor, slideshow, nyitótánc hangosítás) szintén az én feladatom együttműködve a rendezővel, vendégekkel, ceremóniamesterrel. Ez szintén tehermentesíti a zenekarvezetőt, zenészeket, így mindenki maximálisan a saját feladatára tud koncentrálni.

Ha már folyamatban lévő szerződésetek van velünk, vagy ha csak lesz, és zenei kérésetek van, MOST teljesítjük!

Az elmúlt években sok listát kaptam emailben – és itt elsősorban az esküvőkre gondolok-, amelyek után igazán nagy, „testreszabott” buli kerekedett. Ezért arra biztatlak benneteket, hogy küldjetek kedvenc előadóitokról, zenéitekről listát. A DJ-től számot kérni nem kell félnetek jó lesz, sztereotípiát azzal szeretném eloszlatni, hogy valóban igyekszem minden kérést teljesíteni. Lehet (persze ne túl sokat), telefonról lejátszani, de az internetnek hála, csak az nem elérhető, amit még meg sem írtak. A végletekig és azon túl is elmegyünk, ha a megrendelő partnernek tekint bennünket és nem csupán szolgáltatónak. Így kaphatja meg kérésre a konzervatív értelmiségi nagybácsi Johann Strauss Kék Duna keringőjét, valamint a hideg töltött káposztát fogyasztó, nem szomjas vőlegény a buli végén Belgától az Egy-két-hát.

Ceremónia hangosítással kapcsolatban szintén kereshettek. Negatív és pozitív tapasztalatokat is gyűjtöttem, ezen a területen. Úgy gondolom a kevesebb több elve érvényesül a legtöbb esetben a szertartásokon. Ilyenkor háttérzenékről beszélünk, érzelmi hatást akarunk elérni, ezért instrumentális zenéket érdemes választani, amelyekkel a beszédet követni lehet. Alapvető technikai problémák szokták megnehezíteni a szertartások hangosítását. pl. nincs megfelelően kialakított áramforrás, az anyakönyvvezető nem kér mikrofont stb. A másik fontos dolog, hogy legyen „B terv” rossz idő esetére. Viharos szélben, esőben nem vállalunk szertartás hangosítást külső helyszínen.

Egyéb műsorok, nyitótánc, meglepetés tánc zenéit, amennyiben nem a zenekartól kértétek, érdemes előre elküldeni nekem. Kellemetlen mindenkinek a kezdés előtt a virtuális felhőben keringő, vagy a kesztyűtartóban felejtett mp3. Ha erre nincs lehetőségetek, akkor bízzátok a ceremóniamesterre, aki időben fog róla gondoskodni. Jó tanács! Ügyeljetek a hangminőségre. Szerencsére egyre kevesebb ilyen esettel találkozni, de mindig nézzétek meg a zene méretét, vagy hallgassátok meg fejhallgatóval. Mixek esetében a hangerő különbségek is zavaróak lehetnek. Ha youtube- ról töltitek le, keressétek az audio hq felvételeket. A zenéket waw, vagy mp3 formátumban érdemes előkészíteni.

Remélem, hamarosan találkozunk!

üdv.: Alibi DJ

 

Ha kérdésetek van, írjatok az üzenetküldő segítségével, vagy keressetek az alábbi email címen: alibiddj@gmail.com