ALIBI DJ

 Az elmúlt években egyre inkább elfogadottá vált, hogy a zenekar előre meghatározott időtartamban játszik esküvőkön és egyéb rendezvényeken egyaránt. A vendégek fogadásakor ritkán, a vacsora alatt pedig szinte egyáltalán nem jellemző már az élő zene. Mégis szükséges és az adott rendezvény hangulatát, ünnepélyességét nagyban meghatározza a halk aláfestő zene. Nehezen érhető el előre megírt, egy előadótól lejátszott albumok, vagy sablon válogatások lejátszásával emelkedett hangulat. Munkám e része leginkább a Warm Up (bemelegítő) Dj-k tevékenységébe sorolható. Az általam nyújtott zenei választék sok stílust, korszakot foglal magába. Igyekszem a saját személyiségemet “megjeleníteni” elsősorban cover (feldolgozás) dalokkal, jazz,  bossa nova, valamint a tempó növelésével groovie, funky és pop stílusban. A zenekari blokkok közben, amíg a zenészek pihennek, vagy akár hajnalban, adott a lehetőség rég nem hallott fiatalkori slágerekre és napjaink legjobb zenéire táncolni.

Fontos megemlítenem, hogy az adott rendezvény technikai segítése (műsor, slideshow, nyitótánc hangosítás) szintén az én feladatom együttműködve a rendezővel, vendégekkel, ceremóniamesterrel. Ez szintén tehermentesíti a zenekarvezetőt, zenészeket, így mindenki maximálisan a saját feladatára tud koncentrálni.

Az elmúlt években sok listát kaptam emailben – és itt elsősorban az esküvőkre gondolok-, amelyek után igazán nagy, „testreszabott” buli kerekedett. Ezért arra biztatlak benneteket, hogy küldjetek kedvenc előadóitokról, zenéitekről listát. A DJ-től számot kérni nem kell félnetek jó lesz, sztereotípiát azzal szeretném eloszlatni, hogy valóban igyekszem minden kérést teljesíteni. Lehet (persze ne túl sokat), telefonról lejátszani, de az internetnek hála, csak az nem elérhető, amit még meg sem írtak. A végletekig és azon túl is elmegyünk, ha a megrendelő partnernek tekint bennünket és nem csupán szolgáltatónak. Így kaphatja meg kérésre a konzervatív értelmiségi nagybácsi Johann Strauss Kék Duna keringőjét, valamint a hideg töltött káposztát fogyasztó, nem szomjas vőlegény a buli végén Belgától az Egy-két-hát.

Egyéb műsorok, nyitótánc, meglepetés tánc zenéit, amennyiben nem a zenekartól kértétek, érdemes előre elküldeni nekem. Kellemetlen mindenkinek a kezdés előtt a virtuális felhőben keringő, vagy a kesztyűtartóban felejtett mp3. Ha erre nincs lehetőségetek, akkor bízzátok a ceremóniamesterre, aki időben fog róla gondoskodni. Jó tanács! Ügyeljetek a hangminőségre. Szerencsére egyre kevesebb ilyen esettel találkozni, de mindig nézzétek meg a zene méretét, vagy hallgassátok meg fejhallgatóval. Mixek esetében a hangerő különbségek is zavaróak lehetnek. Ha youtube- ról töltitek le, keressétek az audio hq felvételeket. A zenéket waw, vagy mp3 formátumban érdemes előkészíteni.

Ha a rendezvényed kapcsán kérdésed merül fel a DJ szolgáltatással kapcsolatban, itt üzenhetsz nekem:

„Mi olyan zenekart szerettünk volna az esküvőnkre, amelynek közvetlen, baráti hangulatot teremtő tagjai velünk együtt bulizva tudnak eljátszani bármit, ami felmerülhet (mulatóstól a Wellhello-ig), dallamvírust ültetve a gyanútlan fülekbe. DJ-vel kombinálva a szünet fogalmát nem ismerik (a násznép ülni csak végelgyengülés miatt fog), mindenképp tovább maradnak, mint az utolsó vendégek, ráadásul a DJ-technikus professzionálisan (hiba nélkül!) kezeli le a hangosítását, esetleges vetítéseket. Bármelyik házassági évfordulónkon buli lesz, ők fognak zenélni, ha elvállalják.”

Judit és Attila